pöttyös ez a felhő

"Csak álmodtam. Mert ott állt velem szemben, pedig a Nap szédítő gyorsasággal ment le, és jött fel újra, s újra. Hullott a hó, majd elolvadt, az évszakok vad táncában mégis éreztem, ahogyan minket egy burok vesz körül. Kívülről láttam az egészet. Kezét felemelte, s amint az arcomhoz ért, a lüktető, furcsa érzés a gyomromból az agyamba ugrott. Lüktetett a fejem, mert lépni akartam, láttam, hogy lépni akarok, de egyszerűen nem tudtam. Csak pislogtam, a számat résnyire nyitottam a csodálkozástól, s ő erre félénken elmosolyodott. A mosoly, mely nekem szól. Oly’ őszintén, mennyit is vártam már rá! Aztán egy pillanatra leállt a hirtelen természeti kavalkád, a Nap lebukott, ő pedig magához húzott, s oly szorosan ölelt, ahogyan egy fiú ölelheti a lányt, akibe igazán szerelmes, elsőként és egyetlenként."

Kikívánkozott, már bocsánat. De írásnak írás. Bár álmokat is tudnék írni, összehoztam pár bolondságot most is.