nagyon rózsaszín!

Hogy magamról is írjak, kaptok egy kis „annalélek” novellácskát.
„Álom. Álmodok. De félek, hogy bármelyik pillanatban felébredhetek. És akkor lezuhanok majd az én gyönyörű rózsaszín felhőmről. Minél közelebb érek azokhoz a bársonyosan tekergődző cikkcakkos szélekhez, annál inkább fenyeget az esés fájdalma. Ami lehet, hogy annyira fájdalmas lesz, hogy nem élem túl. Vagy talán leülök majd a peremén, és nézem majd a világot. Ezt a világot. Mert én ennek már nem is vagyok része. Szinte elszeparáltam magam. Álmokból építettem várat, és most biztonságosan érzem magam itt, benn. Ennek a várnak falai az ő karjait jelentik. Még tart, még velem van. De annyira törékeny ez az egész. Féltem. El fogok veszni. Sőt, már el is vesztem. Kámforrá váltam. Semmivé leszek. Azért írok, hogy maradjon belőlem valami, ha más nem, hát az, amit ő adott nekem. Az a biztonság, melyet egy hűvös estén, a szélnek zavaró hullámaitól idegeskedve, idegen emberekkel körülvéve, a fülemben a közös számunkkal meg tud nekem adni. A tudat, hogy van, akinek fontos vagyok, és szeret. Nagyon és nagyon. Hogy velem akar lenni, érdeklik a hülyeségeim, és örömmel vállal mindenféle elvetemült ötletben bűnrészességet, ami csak kipattan a fejemből. Nem hiszem, el még mindig. Hiszen annyira hihetetlen! Másfél évnyi kínlódás és helykeresés után, mint a tékozló fiú, végre visszatértem. És sikerült, és annyira jól megy minden, hogy el se akarom hinni. Hogy magamat ismételjem, hihetetlen. Féltem, hogy egy kapcsolat milyen nehéz, de igazából csak a megfelelő emberek kellenek hozzá. És azt hiszem megtaláltam. Ezt az egészet akkor a legnehezebb elhinni, amikor a szívverését hallgatom. Mintha nekem dalolna. Mint ahogyan azt múltkor a buszmegállóban meg is tette. Olyan édes volt, rajtam kívül csak úgy 10 ember hallotta, köztük egy fura öreg néni, aki folyamatosan egyre közelebb araszolt hozzánk. De a mi üveggömbünk csak nekünk kettőnknek szól. Nincs benne hely több személynek. Mi egy privát világban élünk.”
Érdekes. Léleknyitogatás van benne, de próbálom kerülni a személyeskedést, hogy konkrét személyiségi jogokat ne sértsek. Az én jogaim meg nem léteznek. Eladtam őket vaterán.