bolond vagyok. nem értem!

ááá.idióta vagyok. de most tényleg. miez? mit érzek, azt se tudom. állandóan ő jár a fejemben, másra se tudok gondolni. de annyira halál komolyan, hogy amikor leültem tanulni, másfél órán keresztül csak róla ábrándoztam. szegény kémia háttérbe szorult. alig várom hogy a neve mellett megjelenjen a kis zöld pötty, egyből felugrik a pulzusom 140-re, hát még amikor rám ír! nem tudom hogy most mit is érzek, vagy miez....de azt se tudom hogy ő mit érez. olyan ridegen beszél velem, olyan mint valami pálcikás jégkrém... de ugyanakkor ha meglát valami szomorú bejegyzést, egyből aggódva kérdi;mia baj? a fényképén pedig van egy kis szív. a kép alatt egy lány írta; ugye nekem szól? erre ő mosolyogva írta;tudod hogy kinek. bocs... de a legrosszabb az, hogy amikor eljött hozzánk, csak azért hogy találkozhassunk, annyira izgultam, mint még soha! és annyira aranyos volt, de én miután hazament, egyből rosszul éreztem magam. miután erre 2 napra szakítottam vele, - nem csoda - iszonyatosan megbántódott, azt hittem hogy sose heveri ki. nekem is fájt, főleg az hogy egy ennyire végtelenül édes fiút képes voltam összetörni. és a leghihetetlenebb még mindig az, hogy  miután összetörtem, a legjobb barátnőmnek chat üzenetben képes volt azt írni, hogy szerinte én akkor is egy tünemény vagyok. azóta a tünemény a kedvenc szavam.