alkonyat.

az van bennem is. az a lány, akit barátomnak neveztem, észrevétlenül marcangolja szét a bizalmam maradék morzsácskáit. a fiú, akit tavaly nyár óta szeretek, az utolsó lapokat tépi ki a füzetből, melyben hozzá szóltak szavaim. s az a fiú, akibe igazán szerelmes vagyok,nem csak hogy 120km-re van tőlem, de üzenetei alapján is kezdi felismerni, ki is vagyok. egy problémákkal teli üveggömb, melyben a hópelyhek helyén egy-egy levél száll, melyekre nyomasztó szavak vannak írva. kétségbeesés,értetlenkedés, magány, csalódás. és ha törődsz valakivel(mert igenis szereted. kár hogy nehéz elhinni. pedig így van és így is lesz),még az se hálás érte. hát akkor meg minek? élni..?
fú, nagyon sírni akarok.
nyomorult ez a világ, romlott teljesen,
odaveszett minden bizalom, melyért valaha is küzdöttem.
üvölteni akarok, a hajam mögé bújni,
az egyetlen baj, hogy az érzés sose fog múlni.
akkor se ha mással foglalkozom,
a kín takarásában egy vallató padon.
utolsó sugara megvilágít még,
ahogyan a Nap megy lefelé,
életem alkonyán visszagondolok majd,
mennyit szenvedünk, és mégis miért?

új fényképezőő.

csak a szívem, az ne lenne

Szép kis történet, csak úgy dióhéjban, hogyisvanez?
Tavaly nyár. Napsütés, izgalom a gimi miatt, feszült keresgélés osztálytársak után. Hopp, Pásztói srác, talán ő is most kezd? Majd szépen lassan megismertem. Csak egy hét volt, míg láttam, az is csak 1 nap. De képes volt olyan szintű emlékeket ásni bennem, s mélyre ültetni, melyeknek köszönhetően több 10 versem született, több novellámat ihlette, több álmomban jelent meg, mindig olyan zavaróan közelinek éreztetve magát, hogy fizikailag is fájt. Nagyon szerettem. De egy idegszálam még most is, egy év távlatából hozzá, az elsőhöz köt. Megpróbálta, s bár elesett a harcmezőn, ő felállt, és bár az én éretlenségem volt a bűnös, mégis újra, és újra próbálkozott. Voltak percek, mikor újra azt kérdeztem magamtól: Talán most mégis lesz valami? Az SMS-eket akkor szerettem meg. De most már nem tudom, hogy mi is van. Mert találkoztam egy másik sráccal. Annyira tisztán szeret, hogy nem tudom nem viszonozni. Igen, szerelmes vagyok belé. s bár gondolataim 90%ban róla szólnak, ott van az a maradék 10. Vele még nem álmodtam, verset is csak egyet írtam hozzá. De türelmes, és kitartó. A kapcsolatszót újraértelmezte nekem, és hálás vagyok ezért. Ilyenkor érem el a tétlenség állapotát. Lehet egyszerre két embert szeretni ilyen szinten, vagy csak fantom elképzelések. Ha nem is beszélek vele, miért gondolok még rá. S ha egy órát beszélek a másikkal telefonon, miért nem elég, és miért hiányzik mégis. Ha álmodok, miért az jelenik meg, s annak akarom fogni a kezét, akinek nem kéne. Csak a szívem, az ne lenne. a szívem ami úgy fáj! nem értem magam, talán soha nem is fogom. el kéne tűnnöm. vagy csak megszűnni gondolkodni. nem tesz semmit, de érzem ahogyan szenved, viszont nem akarok megbántani senkit. hiszen szeretem őket. túlságosan is. csak a baj van velem. én, anna.

feel the difference

szerelmeslevél

majd írok. 3 hetesek leszünk, és pont elment ma 3 hétre. megpusztulok, úgy hiányzik. de tényleg. jajjajj :SS és a mai nap tanulsága, hogy csak az bánthat igazán, akinek hagyjuk. csak az igaz barátok tudnak hátba szúrni. de ilyen ez. minél jobban megnyílunk valakinek, annál nagyobb az esélye, hogy megbánt és tönkretesz. ilyenek a barátok. köszönet értük.

rilésönsip.

ja, abban vagyok. tény; nagyon szeretem. már nem a régi, őt lezártam. új, és teljesen már. szeretek vele lenni. csak az a büdösnagy helyzet, hogy a 4 fal fogságában érezteti hogy szeret, de azon kívül olyan rideg. mintha nem is ismerne.-

paplanpajtás.

Esténként álomba ringat a paplanom,
közben gondolataid vigyáznak reám,
érzem még csuklómon csókodnak illatát,
mi úgy ölel, mintha még most is tartanál.
a függöny meg-meglibben, s eszembe jutsz,
vajon most rólam álmodsz, veled vagyok?
vagy inkább a hűvös magány, kinek társa,
vagy én vagyok, kit ő örökbe fogadott?
nem éri meg a szenvedést az üresség,
mely lassan szakítja a kottánkat ketté,
a szavai még most is csengnek fülembe,
"E választás szomorúbb, mint ahogy hinnéd."