na és a mostoha őszinteség.

Nem érdekel

A nap fényesebben sütött,
Majd éjjel a hold árnyéka jött,
S a felhőkön teljesen átütött.
Érdekelt lettem miattad,
nem is szégyelltem magamat,
mert átvette rajtam a hatalmat.
Persze aztán jött egy fordulat,
Düh és bánat jött újjonan,
s nem tudtam mit miért mondtam.
Az út végéről visszanézni könnyű,
Most már nem árnyékol ború vagy derű,
Összetörni engem neked egyszerű.
Nem érdemlem azt mit kapok,
Mert tőled már aludni sem tudok.
Kitöltöd gondolataim, s egész napomat.
Hosszú volt a gombolyag, de fogy már a cérna,
s a végét majd egy gyufaláng égeti vissza...

remember.

Nincs vissza út

Elköltözött otthonról az aggastyán lakó,
Új lakhelyén a fal nem valami fakó.
Tömöttek a színek, de nehezen szokja,
Nincs egyetlen szokott csatorna.
Virágillat lengi be mostani lakhelyét,
November táján gyertyafényt is merít.
Esténként a holdfény ad neki fürdőt,
Minden apró padon hollópár dőzsöl.
Bár a virágot szépek, a tél azért eljön,
S a bús ködfátylon át egy új temetői kép jön.

egy kis általánosítás.

Hív Budapest

Megérett kebleden a boldogság almája,
Nem kígyó volt a leány aki azt elhozta,
Paradicsomod kapuján a nagyvilágba lépett,
Fejében rút harc dúlt és sokszor rosszat cselekedett,
Körülötte megannyi felhő szállt tova,
De a lánynak egyik sem lett igaz mentora.
Mindeközben az évszakok változtak,
S nem egy virág szirmai elhullottak.
Erdőszéli kis házban vert a lány tanyát,
Nem talált ott mást, csak egy idős asszonykát.
Harmatcsepp gyengédséggel őt fel is nevelte,
Így hát leánya szavai mind hálásan csengtek.
Szerencsét próbálni indult a kis ostoba,
de elnyelte a metropolisz bűzös pulzusa.

katyvaszvers.

Udvari titkok

Málladozó házfalak, mögötte megannyi ember,
Elől te csak a díszeket látod, a munka most tűnik el.
Kertünk végében apró koporsó,
benne van mind mi titkolt és való,
Majd ha hátadat aljas bánat görbíti,
lelkedbe a ráncokat villával vési,
Nézne a szemedbe, de nincs már a helyén,
mi lett veled ember, a világ tetején?!
Ásod árkod, temeted saját fiad,
apadna véred mely kezedtől fakad.
A másikig megy, de szemébe hazudsz,
karodat fogja, mégis haragra gyúl.
Hozzám te ne fordulj! Velem te ne beszélj!
Házadnak kapujában nem lesz több remény!

meggyötört versek 01.

íme, a következő néhány bejegyzésben legutóbbi versszerűségeim kapnak helyet :))

Egy beteg elme örök ragyogása

Hópelyhek szálldosnak a forró nyári estén,
Az utcán emberek sétálnak hazamenvén.
Testüket kevés ruha fedi, s a pelyhek olvadnak rajta,
Míg belülről hűvös érzés, az őszinteség mostoha.
Mardosó méregként bőrükön patak,
A sok eltitkolt szó most ki nem apad.
Ajkuk ég a vágytól, s egymásra néznek,
De ott szó nem száll, csak pihegő lehelet.
Mondd ki! Tedd meg! Szívedet keze nem öli meg.
Mert én melletted maradok, Télen és hóban,
Ha hívnak a galambok, hát töltött puskával.

Verselemzést nem nyújtok, de ha valaki kérvényezné, hát belemagyaráznék jópár dolgot!

egy évszak választ el

már negyedéve, de még mindig mintha csak tegnap lett volna.
mert nekem fényesebben sütött a nap, és sötétebbek voltak a felhők...
a legnehezebb persze magamnak megbocsájtani; ez nehéz feladat, még mindig...

mininovella

Kedves Tanár Úr! Itt a novellám; mininek mini, de több nem jutott eszembe az alapján a 2 perc alapján, de azért remélem megfelel! :))  ittittitt