S ha meghallottam a zenét, táncra perdültem,
Lelkemben mint vihar, boldogság merült fel
Aztán abbahagytam, s néztem magam elé,
Nem értettem miért szerettem belé.
Annyira ritmusos, tudja mit akar,
Az én testem csak követi, mint alkalmatlan.
S hiába is nézek, bámulok tovább,
Még mindig nincs ok, magyarázat rá.
De beleszerettem, igen így történt,
Mondhatnám tovább, hogy mit mikor miért?
Válaszokat nem tudok, kérdést annál többet,
Bárcsak láthatnálak, s nem is vágynék többre!
Igenis hiányzik, hiába csak egy nap,
Emlékemben nem maradt ott, mint egy üres pamlag.
Mindig a fejemben vagy velem, kitörölni nem tudlak, az már reménytelen!
Nem tudom hogy bánjam-e, mert egyszer úgy történt,
találkoztam valakivel, utódod lett nemrég.
De nem is működött, mert téged hittelek,
hogy ne gondolsz rám, arra kérjelek?
fölösleges, minek is vesződjek!
Rejtett üzenetet, képek a faladon,
Mikor meglátom, szívritmus 120on!
Miért csinálok, csak kínzom magamat
próbálom abbahagyni ; sikerül mint múló pillanat.
novellákat írhatok, borzasztó verseket,
de ha a fejemben ott vagy, ez is sokkal könnyeb.
A versnek tartalmat, a novelláknak lelket adsz,
nem is tudsz róla, de már másfél éve szükségem, mint a víz vagy...
Nem érdekel ha rosszat írok, a rímek sem érdekelnek...
Csak hogy beszéljünk normálisan, ez lenne a lényeg..
Ne csak üzengess, kétértelmű szavak?
Mire megyek velük, ha valóban nem te vagy?!
Nagyanyám ha oltogat, hiába is nevetsz,
ő az ki tud rólad mindent, mert nekem
ő az kit szeretek, és hűségesen tisztelek,
feléd bár irányulhatna ilyen szintű szeretet...
de ha egyszer nem hagyod, mert meg vagy bántva
mikor úszik el ez az undok, korhadt láda?
az emlékeim még mind itt vannak, a mosolyod a szeme,
ők mind velem alszanak...
hányszor fordult elő, hogy veled álmodtam?! előbb mint bárki mással.
ha hozzám értél, elektromos kisülés történt a házban!
nem érdekel ha vicces ez a hosszú hülye vers,
a rímek váltakoznak, de a lényeg nem vész el..
mindig csak arról, ugyanarról írok.
másfél éve ugyanaz a múzsám, kit bírok..
hiába is tetszik, mikor nem ismerem,
mindenki ellenem van, kit ismerek, és kit nem...
hányan hallották már a romantikus sztorit,
bár illőn befejeznénk, hisz az időt szorít!
nem tudhatom a percet, azt mely majd eljön.
és te találsz egy lányt, ki becsül, és nem menekül...
...úgy mint ahogy én tettem, és már tudom miért!
fiatal voltam, gyerek, s nagyon naiv!
ó szegény te, hogy mennyire szerettél,
akkor voltam utoljára telefonháttérkép!
emlékszem a nyan catra, és a helyre is nagykőn...
hol azóta se jártam sem emberrel, se anélkül.
nem akarom hogy ezt olvasd, mintha kiadnám ezzel magam.
bár ha ezren olvassák is, egy címzett van, kihez ezt írtam...
..az pedig még mindig az, kihez oly régóta írok...
s ha azt hiszem hogy szeret, akkor nagyot csalódok.
