beteg vagyok.

de olyan szinten hogy szürkében látom a világot. kell is meg nem is. de azért mégis szeretem. ennyi a lényeg.

hullámvasúút.

lelkileg az van. egyikkel keresem a témát, a másik meg úgy magába habarított egy nap alatt szinte, hogy ez beteges. szerintem a testhőmérsékletem másodpercek alatt változik 10 fokokat. úristeen. áh, meghalok. de tegnap este még harmadikként fogadott bátyám is úgy felidegesített, azthittem amikor hazajöttem, hogy sírva szétverem a fejem. de itt volt luca meg a fészbuk, és még kuszább lett minden. nem luca miatt, őt imádom. viszont ma. hát hol is kezdjem...?!...több volt mint nemistudomén mennyi. szóval áh, inkább hagyjuk. készen vagyok mint a mateklecke. kutyát kellett mennem sétáltatni, mert kellett hogy fülembe zene ordítson, talpaim alatt fogyjanak a kilométerek. hadd kopjon csak a cipőtalp, ha lábam beatles ritmusra mehet. ha nézhetek a napba, s mosolyom őszinte, hiába nem tudom it akarok, zavarodottan mint tavaszi molylepke. a felhők előttem cikcakkban úsznak, és is slégan haladok, akár a patakmederben a kavicsok, fáradtan, de boldogan támolygok. nem akarok rímeket, nem akarok semmit, talán csak hogy a kezét fogjam a szemébe nézzek, vagy semmit.jelentés vége!

szeszélyes gyengeség.

hát köszönöm. a felejtés bére. naaagyon is sok...már gyógyult betegnek kezdtem számítani, napi max 10-20 percet foglalkoztam vele (nade kérem, már haladtam kifelé belőle!!) . volt olyan, aki bár nem viszonozta, de én reménykedtem, hogy na majd csak lesz valami. hát mit vártam, majd velem? pff...de nem is ez idegesít igazán. egyetlen félreértelmezhető/félreértelmezhetetlen(?) mondatát olvbastam el, erre a kib*szott pulzusom dupla akkora lett, és egyből elkezdtem rímeket faragni. a vénám szépen lassan, csöndesen kiapadt, és ő egyetlen hülye mondattal újraindította. most egy héteg csak ő fog a fejemben járni, csak vele álmodok majd, úgyhogy elegem van! kínoz, direkt. ő szenved?!! a talp tollal való csikizése ehhez képest boldog álom...

hív a természet; no more közöny

nem tudok közönyös lenni. senki iránt, akit ismerek. ezzel engem meg ne gyanúsítson senki. az emberi kapcsolatok pont az egymás iránt tanúsított érzelmek alapján kerülnek rangsorba. ha utálok is valakit(márpedig nincs ilyen ember), akkor is érzek iránta valamit. megvetést, gyűlöletet. szánalmat? talán. de ha valaki csak azért keresi a társaságom, hogy magát sajnáltassa, akkor az idegesít. még tőle is. főleg hogy cserébe egy nagy tányér sans sucré canis mergát kapok. tudok hogy nem vagyok érett egy kapcsolatra, és ezért csak a lelkem a hibás. nem a szívem, mi verdes mint szabaduló vágyó madár.magunk elől nincs menekvés csak.
fotózni akarok. kár hogy szar a gép. pedig hív a természet. a napfény édes íze a számban hol méz, hol áfonya.  karomat karcolja a sok gesztenyefalevél. megjöttem, nyár, hölgyem, ki szeretője vagy a kánikulának és a szúnyogoknak. de a bűvös 16. közeleg. kár hogy az égvilágon semmi sem fog megváltozni.