Tavaly nyár. Napsütés, izgalom a gimi miatt, feszült keresgélés osztálytársak után. Hopp, Pásztói srác, talán ő is most kezd? Majd szépen lassan megismertem. Csak egy hét volt, míg láttam, az is csak 1 nap. De képes volt olyan szintű emlékeket ásni bennem, s mélyre ültetni, melyeknek köszönhetően több 10 versem született, több novellámat ihlette, több álmomban jelent meg, mindig olyan zavaróan közelinek éreztetve magát, hogy fizikailag is fájt. Nagyon szerettem. De egy idegszálam még most is, egy év távlatából hozzá, az elsőhöz köt. Megpróbálta, s bár elesett a harcmezőn, ő felállt, és bár az én éretlenségem volt a bűnös, mégis újra, és újra próbálkozott. Voltak percek, mikor újra azt kérdeztem magamtól: Talán most mégis lesz valami? Az SMS-eket akkor szerettem meg. De most már nem tudom, hogy mi is van. Mert találkoztam egy másik sráccal. Annyira tisztán szeret, hogy nem tudom nem viszonozni. Igen, szerelmes vagyok belé. s bár gondolataim 90%ban róla szólnak, ott van az a maradék 10. Vele még nem álmodtam, verset is csak egyet írtam hozzá. De türelmes, és kitartó. A kapcsolatszót újraértelmezte nekem, és hálás vagyok ezért. Ilyenkor érem el a tétlenség állapotát. Lehet egyszerre két embert szeretni ilyen szinten, vagy csak fantom elképzelések. Ha nem is beszélek vele, miért gondolok még rá. S ha egy órát beszélek a másikkal telefonon, miért nem elég, és miért hiányzik mégis. Ha álmodok, miért az jelenik meg, s annak akarom fogni a kezét, akinek nem kéne. Csak a szívem, az ne lenne. a szívem ami úgy fáj! nem értem magam, talán soha nem is fogom. el kéne tűnnöm. vagy csak megszűnni gondolkodni. nem tesz semmit, de érzem ahogyan szenved, viszont nem akarok megbántani senkit. hiszen szeretem őket. túlságosan is. csak a baj van velem. én, anna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése