az van bennem is. az a lány, akit barátomnak neveztem, észrevétlenül marcangolja szét a bizalmam maradék morzsácskáit. a fiú, akit tavaly nyár óta szeretek, az utolsó lapokat tépi ki a füzetből, melyben hozzá szóltak szavaim. s az a fiú, akibe igazán szerelmes vagyok,nem csak hogy 120km-re van tőlem, de üzenetei alapján is kezdi felismerni, ki is vagyok. egy problémákkal teli üveggömb, melyben a hópelyhek helyén egy-egy levél száll, melyekre nyomasztó szavak vannak írva. kétségbeesés,értetlenkedés, magány, csalódás. és ha törődsz valakivel(mert igenis szereted. kár hogy nehéz elhinni. pedig így van és így is lesz),még az se hálás érte. hát akkor meg minek? élni..?
fú, nagyon sírni akarok.
nyomorult ez a világ, romlott teljesen,
odaveszett minden bizalom, melyért valaha is küzdöttem.
üvölteni akarok, a hajam mögé bújni,
az egyetlen baj, hogy az érzés sose fog múlni.
akkor se ha mással foglalkozom,
a kín takarásában egy vallató padon.
utolsó sugara megvilágít még,
ahogyan a Nap megy lefelé,
életem alkonyán visszagondolok majd,
mennyit szenvedünk, és mégis miért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése