beteg vagyok. ezt több értelemben is. mert egyrészt nem ismerem magam, ami elég gáz, tekintve hogy hitvesi életem magamhoz fűz immáron több mint 16 éve. de folyamatosan változom, nem csak kívül. belül a skizo 2 lelkem is. mert vagyok egyszer. és vagyok mégegyszer.
anna egy.
legszívesebben virágos és pöttyös ruhákban járni, balerinacipőben, verseket írogatna, romantikus regényeket olvasgatva ülne a buszon, sokat sétálna, csöndes lenne, mosolyogna, és unalmas, egyhangú, de kiegyensúlyozottan vidám életet élne. szeretné a családját. aztán hozzámenne egy cölibátusos lelkészhez.
anna kettő.
kockás és élénk ruhákban, deszkáscipőben járna, nem foglalkozna sokat a tanulással, nomeg mások véleményével. sokat lógna kétes kinézetű haverokkal, mindig horrort és thrillert nézne és olvasna. rock zene ordítana fülében, vastag fekete szemceruza jellemezné, és a flegmaság. nem érdekelné hogy azok, akiket nem bír, mit gondolnak róla. valójában azért jófej lenne, csak mindig irányítani és parancsolgatni akarna, a segítségre való alapvető igények kielégítése mellett.
namost, ez a kettő veszekszik bennem, kicsit ez is, az is van hatalmon, hol így, hol úgy. az utóbbi fél évben éreztem azt, hogy tudatomra ébredtem, magam irányítom az életem. valóban, előtte elég taknyos kis kölök voltam ám.
plusz a betegségem elfogadása végett.
van olyan, hogy nem akarok látni...csak becsuknám a szemem, s vagy a természet lágy ölén hallgatnám annak gyengéden fülembe szűrődő zajait, vagy esetleg egy számomra minőségi zenét hallgatva engedném elszállni problémáim nyomasztó kis lélekburkomból.
van olyan, hogy nem akarok hallani...csak figyelek, és érezni kezdem, szemeim mily tág világképet, mily éles színeket, mily csodás dolgokat tudnak felfedezni. látni vélem az összes árnyalatot, melyet nekünk, figyelmetlen és hálátlan embereknek a természet csak érezni enged. annyira szép. és tiszta hd-ben látok. csak nyisd ki a szemed, és figyelj, mennyire szélesen látsz! na ugye? na most, ez a legcsodásabb olyankor, mikor füldugóval a füledben utazol.meredsz előre, periférikusan hirtelen minden betolul a látóteredbe. a dombok felett átívelő napsugarak, az éles, már más hasigatóan erős fényükkel. a fák lehulló leveleinek élénk színei, a messzi mezők pasztelljei, s a buszon utazó megannyi különböző személy, akár az arcukról is könnyedén megfigyelhető változatos érzéspaletta. minden annyira csodás. csak meg kell tanulnunk értékelni, és érezni, ilyen a természet.
és igen, azért vagyok megint egyedülálló, nem csak a magam nemében, mert ahgyan azt apám is megmondta, valóban elkötelezettségi problémákkal küzdök. de nem is küzdök, nekem annyira nem baj. szeretek annyira szabad lenni, mint egy szaros galamb, bármennyire utállom őket. nekik meg van a joguk, hogy szarjanak mindenkire.
sajnos nekem nincs ;D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése