valami új!

hahó! na, unszolásra, meg egy kisebb időintervallum felszabadulása végett alkalmam adódik idefirkantani ezt-azt. szóval, vannak ötleteim, többek között, hogy egy 3-4 négy részes novellasorozatot indítsak, esetleg később, idő arányában lehetne hogy egy könyvszerűséget összehozzak, és minden héten pl egyszer vagy kétszer írnék 1-1 bejegyzésben 1-1 fejezetszerűséget hozzá. és akkor lassan, de biztosan haladnék is. eddig 3db elkezdett könyvem van, mind mind különböző témában, műfajban. ja, és ha nem elég, ihletadónak összesen 141db álmom van leírva részletesen XDDD azért az nem egyszerű szerintem :'DDDD ha mindegyikből írok 1-1 novellát, ami nem valószínűtlen, akkor jól járhat a blog (meg a drága rajongó(i)m!(L))
"Aztán kikerültem a fénylő örvényből, hirtelen derékszögben felvágódtam, s zihálva állapítottam meg, hogy csak álmodtam az egészet. Megint. Csuklómmal letöröltem homlokomról a forró cseppeket, s nyűgösen kászálódtam keresztül az ágyon. Persze nem az oldalán, inkább mindig keresztülmegyek az egészen. Kínosan ügyeltem, hogy a jobb lábammal keljek ki az ágyból, mert a balból már kezdett elegem lenni. Szétrántottam a függönyt, szemeimet erre azonnal elárasztotta az ádáz fény. Próbáltam védekezni ellene, de már így is nagyjából a megvakulás szintjén álltam. Fintorogva vonszoltam le magam a konyhában, gyűrötten, lelki szemeimmel csak egy forró teáról álmodozva. Levetettem magam a kemény konyhai székek egyikére, amelyik a legközelebb volt,s azzal a lendülettel át is borultam a másik oldalamra. Így azonnal fel is ébredtem, ébresztőként pedig a földet érést kísérő zaj és a könyökömbe hasító éles fájdalom funkcionált. A reggeli lendületből és frissességből adódóan egy lajhár tempójában felugrottan, és rendet tettem magam körül. Leültem, immáron óvatosan, s komótosan nekiláttam a teámnak, és az újság átböngészésének. A munkámból adódóan ez rendkívül fontos volt. Tudnom kellett, mit tud asajtó, hiszen mindig megpróbáltam pár lépéssel előttünk járni. Miután átfutottam a szokásos maszlagot, és elégedetten megállapítottan, hogy nem rendelkeznek semmiféle olyan információval, amit nem kéne tudniuk, elégedetten hajítottam a szemetesbe a nyomtatványt. Ujjaimat a bögrémre fontam, majd a gőzölgő italt arcom elé emeltem, hogy érezhessen hőhullámait a bögrében pulzáló anyagnak. Imádtam a teát, gyümölcsös illata bódítóan hatott rám minden reggel. Ahogyan kinyitottam szemeimet, mintegy a teáról szőtt ábrándjaim végszavaként, felrémlett előttem visszatérő álmom néhány jelenete. Mostanában mindig egy másik lány szemén keresztül láttam egy furcsa szobát. Nem volt ismerős, fogalmam sem volt, mi történik. Volt ott egy férfi is, keresett valamit, meg akart ütni, és amint közelített felém, hirtelen elhomályosult a kép. Aztán kitisztult, és egy másik napszakban voltam. Egy másik férfi, az előzőnél jóval marconább kávét szürcsölgetve ült egy piszkos konyhaasztalnál. Mosolygott, de mén, vagyis az aki voltam, elindult felé, és bár ekkor felriadtam, bizonyos voltam abban, hogy semmi jót nem ígért a helyzet. Nem gondoltam rá, hogy jóshoz, vagy bármiféle kuruzslókhoz forduljak a problémával, hiszen nevelőapám már gyermekként is mindig arra tanított, hogy amit nem látok, az nem létezik. Emiatt a kamaszkori lázadásom közepette elkezdtem pszichológiát tanulni, majd heves szülői ellenzés kíséretében kriminalisztikai tanulmányokba is belekezdtem. Így nyomozói karriert tudhattam magamnak, immáron 5 éve. Nem nevezhettem túl sikeresnek, hiszen csak egy jelentősebb ügyet sikerült felderítenem. A szomszédunkban egy fiatal édesanya nevelgette fiát. A fiú egyik nap eltűnt, aztán pár napra rá az édesanyja is. Meglepő, de az ügy végére mégis én tettem pontot. Tanulmányaim befejezése után elég frissen, ráadásul, mert egyik nap éppen kertészkedtem, amikor arra lettem figyelmes, hogy a kutya átugrik a kerítésen, s hangos szitkozódások közepette ugat. No persze nem ő szitkozódott, hanem a férfi, akit elkapott. A srác apja volt, méghozzá azért, mert virágot hozott a kert hátuljába. Gyanúsnak tűnt, így miután nagy nehezen levakartam róla a kutyát, és ő is elment, elkezdtem ásni. Kiderült, a virág alatt 2 kicsi zsák is hevert, melyekben még elég frissen a ház korábbi tulajdonosai is ott voltak. A férfit persze azonnal elkaptuk, és a vallomásában beismerte, miszerint a fiát vissza akarta kapni, így elrabolta. A fiú persze ellenállt, meg akart szökni, így ő leütötte menekülés közben. Erre annyira ideges lett, hogy átment még azon az éjjel az ex feleségéhez, s álmában leütötte őt is, hiszen nyilván ő nevelte a fiába az ellenérzést iránta. Ennyit a családi idillről. Úgy nőttem fel, hogy nekem aztán se gyerek, se férj nem kell. ÉS eddig sikeresen tartottam magam az elveimhez."
Íme, a prológus! Remélem nem túl unalmas, mert egy egészen eredeti elképzelésem van hozzá, még tesómnak is elmeséltem, aki azt mondta, hogy jó :DD Úgy kell ránézni, hogy az első néhány mondatnál még egy romantikus novellának indult, hogy majd álmodozik a csaj a pasiról, mármint valóban álmodik, aztán egy nap meglátja, erre a gyereket elüti egy busz XD ez csak kicsit gonosz :$ na jólvan, ennyi mára a termékenységemről!