neked írnod kell!

Bijbij sorait idézve kezdem eme megkésett bejegyzést. Sajnálatos hír, de nem volt időm írni tovább a krimiszerűségemet, de kaptam rá egy fontos embertől dicséretet, amiért rendkívül hálás vagyok. Bijbij is annyi erőt és, és még páran, csak a személyi jogaik védelmében nem írok már neveket. De hálás vagyok. Nagyon! A "nincs én" korszakom még nem ért véget, ha ez a mondat eszembe jut, még mindig elsírom magam. Másrészt amúgy is gyenge lelkemet régi ismerősök is gyötrik, nem tudom miért élvezetes engem kínozni. (?!) Ígérem, amint időm lesz, bővebben is írok.
Én igazából szeretem az embereket. Olyan őket megismerni,mint egy dimbes-dombos tájon menni. Először unalmasnak és egyformáknak tűnnek sokan, aztán jön pár meredekebb rész, meglepődsz, aztán megint kisimul a táj, s végén eléred a hegyet, megismered az igazi embereket, és felismered az értékeiket. Ismerni jó. Megismerni még jobb. Köszönöm hogy vagytok, akik vagytok, és hogy körülöttem vagytok.